Mi a különbség a megélhetési és a „családi” szaporítás között?
Miért „ugrálnak” az állatvédők, ha valakinek kutyája cukimuki kölyköket ellik otthon? Próbáljuk összefoglalni!
Azok az emberek, akiknek törzskönyvezett, fajtatiszta kutyájuk/macskájuk van, amelynek mind a külleme, mind a viselkedése megfelel a fajtajellegnek, és ezt kiállításokon, tenyészszemléken is bizonyították, és annak érdekében, hogy ezek az állatok a fajta javítása – továbbfejlesztése érdekében utódokat hozhassanak létre, a gazdáik genetikai vizsgálatokat is végeztetnek rajtuk, a kutya-, illetve macskaTENYÉSZTŐK.
Felmerülhet a kérdés: miért a genetikai vizsgálat.
Az első válasz az, hogy az Állatvédelmi Törvény (1998.XXVIII.) 3. paragrafus 4. pontja értelmében Állatkínzás:
az öröklődő betegségben szenvedő – nem kísérleti célra szánt – állategyed tenyésztése, szaporítása.
Azaz a genetikai betegséget örökítő állat szaporítása állatkínzásnak minősül az ÁvTv alapján.
A második válasz az, hogy ha a TENYÉSZTŐ lelkiismeretes, azért a több százezer forintért, amennyibe egy megfelelő ősökkel, kiváló fajtajelleggel és bevizsgált genetikai háttérrel rendelkező állat ivadékai kerülnek, nem akar a vevőnek egy potenciálisan beteg, rövid életű kisállatot eladni.
Ehhez képest a szaporítók első fajtája,
a „családi” szaporítók
azt akarják, hogy a kutyájuknak/macskájuknak „legyen egy jó napja”, „éljék át az anyaság örömét”, stb., arról nem beszélve, hogy a barátok és ismerősök megígérték, hogy ha kölykök lesznek, akkor ők majd elvisznek egyet. Sőt, egyenest azok jelezték, hogy kölyköt szeretnének. Ezekkel az érvekkel az a baj, hogy semmiféle alapjuk nincsen. A kutyák, macskák nem töltik álmatlan órájukat családtervezéssel, nem álmodoznak arról, hogy egyszer gyermekeik legyenek, náluk az egész folyamat ösztönszinten zajlik, és ha a tüzelési időszak lezajlott, akkor az egésznek vége is. Sem „lelkileg”, sem testileg nem igénylik sem a párosodást, sem a kölyöknevelést, az egész puszta ösztön. Mindazon kutya/macska esetében, amelyet nem kifejezetten tenyésztési céllal tartanak, azaz a fentebb említett, kiemelkedő genetikai értékű állatok, ezek a folyamatok nem szükségesek, ezért ezeknél az állatoknál indokolt az ivartalanítás. Erről később.
A szaporítók másik fajtája a
megélhetési szaporító
Ezek az emberek nem törődve az állat fajtájával, fajra jellemző igényeivel, egészségével, a születő ivadékok egészségével, nyomorult körülmények között, föld alatt, nyúlketrecekben, pincékben oltatlanul, saját ürülékükben-vizeletükben tartanak állatokat és a félévenkénti elletéssel a végletekig lezsarolják a szervezetüket. Szó nincs oltásról, féreghajtásról, bolhátlanításról, ha betegek, nem kapnak kezelést, utódaik sokszor fertőzöttek, örökletes betegségekkel terheltek. Ezek azok az állatkák, akiket hétvégi piacokon, Jófogáson, Vaterán, Facebook-on árulnak 25 – 40 000 Ft-ért, és aki ilyen szaporítótól vásárol, akkor sem látja a szülőket, ha maga megy az állatért, mert egy közömbös helyen, közterületen kapja meg az interneten vásárolt kölyköt. MINDEN szaporítótól történő vásárlás ezeknek a pokoli, állatkínzó telepeknek a fenntartását támogatja, még ha „mentési” céllal veszik is meg a nyomorult kutyakölyköt.
Amikor arról olvasunk, hogy Németországban, Olaszországban, Angliában, Hollandiában elkaptak egy kutyaszállítmányt, ilyen szaporítótelepi ivadékokról van szó; a szállítmányok túlnyomó többsége elpusztul olyan fertőző betegségekben, amelyektől egyszerű vakcinázással az állatokat meg lehetne védeni. Amelyik életben marad, nem egyszer emberre is terjedő betegséget (pl. Giardia) hordoz.
Remélhetőleg az a fentiek alapján kiderült, hogy a szaporítók második kategóriája nagy ívben kerülendő, állatkínzó.
De mi a baj Pajtika nyolc kölykével, akiket egyszer az életében, hogy boldog anya lehessen, megellik?
Sok baj van ezzel is. Hivatalos adatok nem léteznek, de becsült adatok szerint kb. ugyanannyi kutya és macska van az utcákon, menhelyeken, gyepmesteri telepeken, ahány gazdánál. Egy Magyarország méretű ország a maga népességével egész egyszerűen nem kíván ennyi kutyát és macskát. Fentebb már elhangzott, hogy Pajtika nem álmodozik arról, hogy anya lehessen. Az ő számára semmiféle traumával, lelki károsodással nem jár, ha 15 éves korában kölykök nélkül távozik az élők sorából. Itthon pedig egyszerűen nincs igény, nincs felvevőpiac ilyen mennyiségű kölyökre, amennyi felelőtlenül megszületik. A gazda megoldása többféle lehet. Felneveli a nyolc kölyköt, és talál is nekik gazdát. Azok a gazdák nem fognak menhelyi kutyát örökbefogadni, akik helyére a menhelyek újabbakat tudnának menteni. Nem talál gazdát csak hat kölyöknek, ezért kettőt elpusztít. Az ÁVTv 11. § * (1) szerint az állat életét elfogadható ok vagy körülmény nélkül kioltani nem szabad. A gazda tehát ezzel állatkínzást követ el. Nem talál gazdát két kölyöknek, ezért dobozban kiteszi őket az erdőszélre. Btk. 244. § (1) bekezdése szerint:
„Aki b) gerinces állatát vagy veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. ”
Végül: nem talál gazdát három kölyöknek, ezért megtartja őket. Mivel nem híve az élő állat megcsonkításának – sokan így beszélnek az ivartalanításról – később ezek az állatok is utódokat fognak hozni.
Számoljunk?
Nyilvánvaló, hogy a megélhetési szaporítás egyszerű állatkínzás, és mint ilyen, bűncselekmény, míg a „családi” szaporítás sokszor a nem kellő tájékozottság eredménye.
A FELELŐS gazda tehát ivartalanít.
Az ivartalanítás nemcsak azért fontos, mert így nem keletkeznek újabb fölösleges utódok, hanem azért is, mert az állatot sok fölösleges szenvedéstől, és sok potenciális betegségtől kíméli meg. Az ivartalan kankutya nem őrül meg, ha a szomszédban tüzel a szuka, az ivartalan kandúr nem akar világgá menni, és nem verekszik a többi kandúrral. Az ivartalan szukát nem hajtja az ösztöne az autók/vasút alá. És még egy NAGYON fontos érv: ivartalan állatok esetében a várható élettartam hosszabb, és egyes betegségek nem jelentkeznek. Nincs gennyes méhgyulladás (pyometra), amely egy életveszélyes állapot, és kevesebb a daganatos betegség is.
Amerikában vannak olyan állatklinikák, amelyek előírják a páciensek kötelező ivartalanítását, ellenkező esetben nem vállalják az állat ellátását, annyival több a probléma az ivaros egyedekkel. Németországban, Hollandiában, a skandináv országokban már annyira elterjedt az ivartalanítás, hogy egyszerűen nincs annyi kutya/macskakölyök az országokban, amennyire igény van; ez eddig a mi szerencsénk, mert ha ezeknek az országoknak az állatvédő szervezetei nem segítenék a mi mentőszervezeteinket, és a mentett állatok egy része nem külföldön gazdásodna, már belefulladtunk volna a kutyákba/macskákba. Romániában törvény írja elő a nem törzskönyvezett kutyák/macskák ivartalanítását. Az Ibériai Félszigeten kizárólag regisztrált, az adóhivatal által nyilvántartott tenyésztők hirdethetik az állataikat az internetes oldalakon. Lenne tehát számos törvényi lehetőség a szaporodás korlátozására, amelyet még itthon nem használtunk ki.
Mi a teendő, ha valaki – pl a Facebook-on – azt látja, hogy hat darab, öthetes szerelemgyerek tacskókeverék elvihető? Essünk a nyakába?
Mondjuk el mindenféle állatkínzónak, döngöljük földbe, tiltsuk le? Vagy – lehetőleg magánlevélben – írjuk le neki, hogy
- a kölyköknek az anyjuk alatt kell maradniuk legalább 8 hetes korukig.
- Az anyakutyát ivartalaníttassa, mielőtt megint megellik, mert az ország befogadókészsége kimerült, a menhelyek, gyepmesteri telepek több mint teljes kapacitással működnek.
- Az első védőoltást, féreghajtást, bolhamentesítést a kölyköknek még az anyjuk mellett kell megkapniuk. Oltatlan, nem parazitamentes kölyköt gazdához adni nagy felelőtlenség.
- Próbáljuk megértetni vele, hogy hibázott, és kérjük meg, ne kövesse el még egyszer ugyanezt a hibát. El kell fogadnunk, hogy a „családi” típusú szaporítás legtöbbször nem rossz szándékból, nem pénzért, hanem tájékozatlanságból történik.
Dolgozunk azon, hogy mielőbb megfelelő, bárki által felhasználható oktatási anyag készüljön, amely bármely állatvédő szervezet/iskola számára szabadon felhasználható, mert a jövőnk záloga a következő generáció állatszeretetre nevelése.
